A mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos statisztikák

Mind a hazai, mind a nemzetközi statisztikai adatok azt támasztják alá, hogy mesterséges megtermékenyítési eljárások használata egyre inkább elterjedt világszerte és a hatékonyságuk növelése javíthat a teherbeesési arányokon.

A népesség és a mesterséges megtermékenyítés

A gyermekvállalás egy gyakran felmerülő, fontos kérdés a családokban, nagyobb perspektívában pedig hasonlóan fontosak a népesség növekedésével, illetve csökkenésével foglalkozó kérdések. Hazánkban 1981 óta folyamatos csökkenés látható a népességben, ami komoly problémát jelent, ez a jelenség azonban nem általános az Európai Unió tagállamaira nézve. 2016-os adatok alapján, ha a népességszaporodást, a halálozást és a vándorlást is összevetjük, 17 országban növekedett a népesség, ezek közül leginkább Németországban is Luxemburgban, míg a közül a közül a 11 ország közül, ahol csökkent a népesség, a rangsor legalján Olaszország és Litvánia áll. Viszont ha csak a természetes szaporodást nézzük, akkor Magyarországon, Horvátországgal együtt, a második legnagyobb mértékű a csökkenés (4 ezrelék), csak Bulgáriában tapasztalható ennél nagyobb csökkenés (6,2 ezrelék). Ezzel szemben a legmagasabb természetes szaporodás Írországban van (7,7 ezrelékkel).

A népességcsökkenés azonban nem ugyanúgy érinti a különböző korú személyeket, ez a gyakorlatban pedig azt jelenti, hogy a fiatalabb korosztály (39 éves korig) aránya lecsökkent, a középkorúak száma közel változatlan maradt (40-59 éves), míg az ennél idősebbek létszáma megnövekedett. Ezt nevezik a társadalom elöregedésének, ami azzal is jár, hogy egyre kevesebb a gyermeket vállalók és nemzőképesek száma, ami miatt a születésszám is lecsökken. Ehhez hozzájárul az is, hogy ha csak a nőket tekintjük, akkor a nemzőképes korosztály száma 10%-kal csökkent az elmúlt huszonöt évben. Ez a kérdés azért is vált különösen jelentőssé, mivel a jelenleg a becslések alapján hazánkban a meddőség nagyjából 150 ezer párt érint, a 30-as éveik végére pedig a párok 33% tekinthető meddőnek.

Ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen a politikai, társadalmi eszközök mellett a mesterséges megtermékenyítési eljárások hatékonyságának növelése is nagy segítség lehet a gyermeket vállalók számára. Így azoknak, akik gyermekvállalásra készülnek, hasznos lehet áttekinteni a magyarországi klinikák adatait a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban, majd megnézni, hogy mit is jelent ez, ha más országokba megyünk.

A magyar adatok

Magyarországon tizenkét, asszisztált reprodukcióval foglalkozó klinikát megvizsgálva látható, hogy 2009-ben összesen 6721 mesterséges megtermékenyítési beavatkozást végeztek el, míg ez a szám 4830-ra csökkent 2012-re. Ezek a kezelések leginkább a 30 és 40 év közötti korosztályt érintették. Az, hogy milyen hatékonyak ezek a beavatkozások, abból látható, hogy hányadik cikluson vesznek részt a leendő szülők. Az összes páciens közel fele az első ciklusban vett részt a felméréskor, ez a szám folyamatosan csökken, viszont több mint 5% azoknak az aránya, akik már öt vagy annál több ciklusban is próbálkoztak sikertelenül.

A gyermekvállalásra készülők számára azonban a legfontosabb szám a klinikákon a terhességek aránya lehet, ami jelenleg 28.8%. Ezen azonban akár 8%-ot is javíthat az implantációs ablak meghatározása (amilyen a Prelife módszer is), hazai adatok alapján modellezve. Azokban az esetekben, amikor az embrió beágyazódás többször is sikertelen volt, korábbi kutatások alapján arra lehet következtetni, hogy az implantációs ablak ismerete 50%-kal is javíthatja a teherbeesés arányát.

Európában

Egész Európát nézve, a mesterséges megtermékenyítések és a technikát alkalmazó országok száma folyamatosan növekszik, ami az elvégzett ciklusok számában is növekedést hozott. Az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság 2012-ben 34 európai országot hasonlított össze, e szerint a klinikák számát tekintve a 26. helyen állunk, míg az első Olaszország 201 klinikával, az utolsó pedig Izland 1 klinikával. Az in vitro fertilizációs techikát tekintve Magyarországon a sikeres terhességek aránya 28.8%, amivel a 22. helyen állunk 32 európai országgal összehasonlítva. A lista legejelén Macedónia áll 53.1%-kal, míg az utolsó Horvátország 18.7%-kal.

A nagyvilágban

Ha még távolabbra tekintünk, akkor érdemes összehasonlítani Európát (2012) az Egyesült Államokkal (2012) és Ázsiával, a Csendes-óceán vidékével (2014). Míg Európában az in vitro fertilizációs eljárás sikeressége 25-35% között van, addig Egyesült Államokban ez 35-45% közöttre tehető, ami nagyobb, mint az európai átlag.  Az ázsiai régiót tekintve a sikerességi arányok hasonlóak az európaihoz, 25-30%-ra tehetők.

Szeretne többet megtudni? Kérje most ingyenes útmutatónkat a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókért!

2017. 07. 31. A bejegyzést frissítettük a European Society of Human Reproduction and Embryology 2017-es konferenciáján közölt statisztikai adatokkal (https://www.eshre.eu/). 

2 válasz
    • Pálinkás Anna Rozina
      Pálinkás Anna Rozina says:

      Köszönjük az észrevételét! A bejegyzés előző verziója korábbi adatok alapján készült, így félrevezető lehetett, ezért elnézését kérjük. A bejegyzést frissítettük az aktuális statisztikai adatokkal.

      Válasz

Szóljon hozzá a bejegyzéshez!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.